|
Újságcikkek,
tanulmányok Izsófalváról, Izsó Miklósról
*.zip
33Mb

|

|

|
A
Gömör-Kishont vármegye monográfiájában megjelent
rajz (1903). |
Az
Osztrák Nemzeti Könyvtár
képarchívumában fellelhető portré (1864). |
A
Figyelő című folyóirat Izsó-arcképe (1876). |
 |
 |
ADATOK
IZSÓ MIKLÓS IKONOGRÁFIÁJÁHOZ pdf* |
Izsó
Münchenben (jobbra, mellette Székely Bertalan).
Benczúr Gyula rajza, 1860 körül. |
Az
egyetlen fénykép Izsó Miklósról, készítésének
pontos ideje ismeretlen, talán 1870 körül. |
Izsó
Miklós szobrászművész azzal írta be nevét
hazánk művelődéstörténetébe, hogy megteremtette,
és európai rangra emelte a magyar nemzeti szobrászatot.
Ezért méltán emlegethetjük együtt tizenkilencedik
századi kultúránk legnagyobbjaival, Petőfivel,
Arannyal, Munkácsyval, Liszttel és másokkal, jelentőségében,
hatásában semmivel sem marad mögöttük.
1831
szeptember 9-én született Disznóshorváton, a mai
Izsófalván. Életrajzírói szerint szülei
nem sokkal korábban kerültek ide, mivel apja vándor
kékfestőmester volt, ezért mintegy véletlen, hogy
éppen e helyen látta meg a napvilágot a későbbi
nagy művész. A valóság ezzel szemben az - amint
a helyi református egyház szerencsére fennmaradt
korabeli anyakönyveiből megállapítható - , hogy
a család több nemzedék óta a faluban élt, és anyai
ágon tősgyökeres disznóshorváti volt. Dédszülei
1758-ban itt kötöttek házasságot: dédapja,
Itso (ez az eredeti családnevük,
a helyi iratok mindig következetesen így említik
őket, legfeljebb az írásmód eltérő: Itsó,
Icso, Icsó) István, aki ismeretlen helyről
származik, feltehetően Gömör
vagy Torna megyéből, dédanyja
az idevaló Vizes Borbála. Nagyszülei:
ifjú Itso István és Farkas
Sára. Édesapja, Itso József 1794-ben
Disznóshorváton született, feltehetően
Gömörben kékfestőmesterséget
tanult. Itt ismerkedett meg feleségével, a Zsip
községből származó Szathmáry Eszterrel, aki egy
híres pap- és tanítócsalád sarja. 1824-ben
Disznóshorváton kötöttek házasságot.
Csak hét évvel később született meg első gyermekük,
Miklós, akiből küzdelmes gyermek- és ifjúkort
követően híres ember, szobrászművész lett.
Izsó
Miklós a disznóshorváti
református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait
6 éves korában, 1837-ben.
1840-ben a sárospataki
kollégiumba került. (Itt lett belőle
Izsó Miklós, valószínűleg úgy,
hogy az anyakönyvbe történő beíráskor a nevét
"elhallották": az idegenül, szlávosan
csengő Icsó helyett a felvidéken
elterjedt, magyarosabban hangzó Isó (kiejtése
Izsó) alakot írták be. Ez a kollégium
1840/41. évi anyakönyvében ma
is látható. Csak így történhetett, hiszen egy
9 éves gyermeknek nemigen járhat
az eszében a névváltoztatás. Később pedig már
megszokhatta, és emiatt nem tért vissza eredeti
családnevéhez. Ez az oka annak, hogy az Itso
Miklósként anyakönyvezett kisfiúból Izsó
Miklós néven vált híres művész.) A "Bodrog-parti
Athénban" töltött 7
év nyilván döntő hatással volt fejlődésére, világnézetére,
művészi tehetségének, érdeklődésének kibontakozására.
Jó szerencséje már 1847-ben Rimaszombatra
vitte, amiben feltehetően a Gömörben
élő anyai rokonságának, esetleg apja ott töltött
éveiben szerzett barátainak, ismerőseinek is szerepe
lehetett. Jakowetz Antal kőfaragómester műhelyében
inasként dolgozott. 1849. február
26-án önkéntesként a szabadságharc
katonájának állt, tanulmányai így félbemaradtak.
Mint honvéd hadnagy, 19 ütközetet
harcolt végig. Mindig kitünt bátorságával, példamutatásával.
A nagysallói ütközetben súlyosabban megsebesült.
Világos után szülőföldjén bujdosott egy ideig,
majd menekülnie kellett, mert kényszersorozással
császári katonának akarták vinni. 1850-ben
visszatért Rimaszombatba, és
folytatta a kőfaragó munkát. Itt hozta össze a
sors a városban visszavonultan élő legnagyobb
magyar szobrászművésszel, Ferenczy Istvánnal,
aki felismeri tehetségét, szorgalmát, és 1853-56
között félbemaradt műveinek befejezése
közben a szobrászat alapjaira és a márványfaragás
sok szaktudást igénylő, nehéz mesterségére tanítja.
1856-ban Ferenczy bizonyítványt
állít ki számára, mely szerint nála 2
évig a szobrászat művészetét tanulta Izsó, és
ebben kiváló előmenetelrõl tett tanúbizonyságot.
1857-ben
Bécsbe megy, ahol neves mestereknél fejleszti
tudását. Gasser szobrász 1859-ben
rábízza gróf Széchenyi István
mellszobrának márványba faragását. (A szobor későbbi,
már teljes egészében Izsó munkáját
dicsérő változata, amely a nevét egy csapásra
ismertté tette, ma is látható Budapesten, a Magyar
Tudományos Akadémia székházában.) Tehetségére
felfigyeltek a Bécsben tanuló magyar egyetemisták,
és létrehozták Krajcáros Egyletüket,
abból a célból, hogy Izsót -
s rajta keresztül a hazai szobrászművészetet -
támogassák. E szerény alapítvány tette lehetővé
számára, hogy 1859 őszén beiratkozzon
a korabeli Európa legjobb művészképzőjébe,
a Müncheni Művészeti Akadémiára.
Itt évfolyama legjobb hallgatója volt. 1861
nyarán hazalátogat. Rajzvázlatokat készít Bugacon,
majd Pesten megmintázza a Búsuló
juhász első változatát. Modellként -
juhásznak öltözve - testvére, a színész József
volt segítségére.
Eötvös
József biztatására és erkölcsi támogatásával,
a honvágyat és a nélkülözést tovább vállalva,
visszatér Münchenbe. 1861-ben
carrarai márványból itt készül el máig legismertebb
szobra, a Búsuló juhász. 1862-ben a
mostoha hazai viszonyokat vállalva Pesten
telepedik le. Neves kortársairól mellszobrokat
mintáz. Arany János, Egressy Gábor, Almási
Balogh Pál és mások portréi mély jellemző
erőről és beleérzõ képességről tanúskodnak. 1864-ben
Révai Miklós nyelvtudós egészalakos szobrát
készíti el a Magyar Tudományos Akadémia
épületének homlokzatára. Pályája kezdetétől foglalkozik
népéleti jelenetekkel, melyek közül kiemelkedik
terrakotta Táncoló paraszt-sorozata.
1866-ban sikeres tervet nyújtott
be a Széchenyi szoborpályázatra, amelynek
második fordulóján azonban - valószínűleg a kiegyezés
miatti tiltakozásul - már nem vett részt.
Debrecen város felkérésére megmintázza
Csokonai Vitéz Mihályt. Az emlékmű
kismintájában mintegy megteremti a hivatástudattal
bíró magyar költők szobrászi típusát (1866).
Az 1871-ben felavatott mű sajnos
az egyetlen olyan köztéri alkotása, amely még
életében megvalósult. A szabadságharcban elesett
bajtárűvek mintájául szolgálhatnak. A ciklus két
kiemelkedő darabja a Sebesült zászlótartó
(1869) és a Haldokló Petőfi.
1871-ben felkérést kapott Petõfi
pesti szobrának megalkotására. Előtte
több arcképtanulmányt, portrét és kompozíciós
vázlatot készített. Izsó halála miatt - vázlatainak
felhasználásával - végül is Huszár Adolf
készítette el az 1882-ben leleplezett
Petőfi-emlékművet.
Háromévi
próbaidőt követően kinevezték a Mintarajz
tanoda (a Magyar Képzőművészeti Főiskola elődje)
mintázást és szobrászatot oktató professzorának.
Megnősült, feleségül vette Szerdahelyi
Jozefát és megépítette első műtermét.
Kisfiuk alig egyéves korában meghalt. Egészsége
- súlyos családi örökségként egész életében hurcolt
tüdőbaja miatt - fokozatosan romlott. A Szeged
város felkérésére tervezett Dugonics-szobor
munkálatai közben 1875. május
28-án váratlanul elhunyt. Mindössze
43 évet és nem egészen 9 hónapot élt.
Művészi pályafutása alig 15 évre
terjedt, sok terve, elképzelése megvalósításra
várt, ezért munkássága nem teljesedett ki, torzó
maradt. Művészete azonban így is egyedülálló értéke
kultúránknak, mert elsőként ábrázolt népies alakokat,
jeleneteket, tehát nemzeti jelleget adott e nálunk
korábban merev klasszikus hagyományokat követő
mûvészeti ágnak, másrészt magas technikai színvonalával
felzárkózott a korabeli Európa legnevesebb
alkotóinak sorába. Ezért tiszteljük benne a magyar
nemzeti szobrászat megteremtőjét és egyúttal európai
rangra emelőjét is.
 |
Életében
sok nélkülözésben, mellőzésben és küzdelemben
volt része. A nemzet csak évtizedekkel később
döbbent rá arra a pótolhatatlan veszteségre, amit
idő előtti halála jelentett. Hagyták műveit szétszóródni,
elkallódni. Síremlékét is csak 1892-ben
avatták fel a budapesti Kerepesi temetőben,
bár a gyűjtést közvetlenül halála után megkezdték.
1897-ben jelent meg az első
Izsó-monográfia, Szana Tamás munkája,
amely azonban hibáival, felületességével és aránytalanságával
nem igazán volt méltó a nagy művészhez. Kétségtelen
érdeme azonban, hogy felkeltette az érdeklődést
iránta, és képanyaga szépen mutatja be Izsó
legfontosabb alkotásait. Századunk első felében
Lyka Károly és Fülep Ferenc tanulmányai
emelték véglegesen arra a helyre Izsó
alakját és művészetét, amely őt megilleti.
Későbbi kutatói közül kiemelkedik Soós
Lajos és a miskolci Goda Gertrud,
akik több tanulmányt és egy-egy könyvet szenteltek
Izsó Miklósnak.
 |
A
szülőfalu meglehetősen későn, csak az 1930-as
évek elején döbbent rá arra, hogy milyen nagy
embert adott a hazának (Izsó neve
korábban sem volt teljesen ismeretlen a helybeliek
előtt, de gyakorlatilag semmit nem tettek emlékének
ápolásáért). Istók László tanító
1931-ben, születésének 100.
évfordulója alkalmából kezdte meg az
Izsóra vonatkozó emlékek győjtését
a községben és a sárospataki kollégium irattárában.
Kezdeményezése, későbbi szívós ismeretterjesztő
munkája oda vezetett, hogy 1950-ben
a község Disznóshorvátról Izsófalvára
változtatta a nevét, így tisztelegve
nagy fiának emléke előtt. Ennél szebb példája
talán nem is lehet a megbecsülésnek. Később a
község számos jelét adta annak, hogy itt eleven
és tartalmas az Izsó-kultusz.
Utcát, intézményeket neveztek el róla, 1968-ban
felavatták mellszobrát, 1980-ban
emléktáblát helyeztek el annak az épületnek a
falán, amelynek a helyén szülőháza állt.
1992
óta minden év szeptemberében, születésnapja
kezdetével Izsó Miklós-emlékhetet tartanak
színvonalas kulturális programokkal,
alkalmanként pedig különbözõ rendezvényekre kerül
sor a művészre való emlékezés jegyében. A település
küldöttsége minden évben legalább egyszer Budapestre
látogat, és koszorút helyez el a szobrász síremlékénél.
A szülőhely szerény hozzájárulásaként az Izsó-kutatáshoz
megjelentették a róla szóló írások bibliográfiáját
(1994). A Millennium alkalmából
2000-ben új, szebb, méltóbb helyre,
a Millenniumi Emlékparkba helyezték át izsófalvai
szobrát. A helyi Izsó-kultusz betetőzéseként
2001. szeptember 15-én felavatták a régóta
tervezett Izsó Miklós Emlékházat, amelyben
a művész életét és munkásságát ismerhetik meg
a látogatók több eredeti munkájának bemutatásával.
Ugyanekkor leleplezték 1862-ben készült,
Egressy Gábor színművészt ábrázoló
márvány portréjának bronz másolatát, így végre
köztéren is látható Izsó-alkotás
szülõfalujában.
|