IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA

Filozófus, jogtanár, ref. teológus. 1807-ben született Disznóshorváton, a mai Izsófalván. Édesapja, Szeremlei Császár Sámuel 1807-től 1813-ig a község református lelkésze volt. Iskolai tanulmányait szülőfalujában, majd apja új szolgálati helyén, Lakon, később a sárospataki kollégiumban végezte. Ezután köztanító és segédtanár volt Sárospatakon. 1835-től külföldön (Bécsben és Berlinben) képezte tovább magát. Hazatérve 1838 elején felsőnyárádi lelkész, 1839 őszén pedig máramarosszigeti teológiai tanár lett. Innen 1841-ben a sárospataki jogakadémiára hívták meg, ahol hat évig politikát, négy évig bölcsészeti tárgyakat adott elő. 1851-ben a bécsi protestáns teológiai fakultás tanárává nevezték ki. 1855-ben visszatért Sárospatakra, a dogmatika tanszékre, melyen haláláig működött. 1862-ben Bécsben teológiai doktori címmel tüntették ki a teológiai irodalom terén kifejtett munkássága elismeréséül. Politikai, neveléstani, jogbölcseleti munkákat is írt. Mint filozófus, Hegel egyik hazai követője volt. Hegelnek nem dialetikus módszerét, hanem edealista rendszerét vette át: műveiben a keresztény hit igazolását látta. 1867. január 26-án hunyt el Sárospatakon.

Fontosabb művei: Az új philosophia szellemvilági fejletében (1841); Politica (1845); Neveléstan (1845); Jogbölcsészet (1849); Keresztyén vallástudomány I-III. köt. (1859-62).

© 2002-2019 Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum