Református
Egyház
Cím: 3741 Izsófalva, Izsó
Miklós u. 58.
Községünk Árpád-kori település.
Kezdetben nem volt templomos hely, mert
papját az 1332. évi pápai
tizedjegyzék még nem említi. Feltehetően
a 15. században emelték
későgótikus stílusú templomát, amely később
a reformátusok használatába került.
Sajnos a gyülekezet korai iratai egy tűzvészben
megsemmisültek, így történetének kezdeteiről
keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy a reformáció
igen korán, egyes adatok szerint már az
1540-es években gyökeret
vert a faluban, de kezdetben csak leányegyház
volt. 1605-ben azonban
anyaegyházzá lett, két filiával, Múcsonnyal
és Kállóval. Ezeket a 18.
század elején elvesztette, mert
újonnan betelepített lakóik görög katolikus
vallású ruszinok voltak. A törökdúlás idején
Disznóshorvát (az 1600-as
évek elejétől említik ilyen néven a falut)
többször elnéptelenedett. A templom is súlyos
romlást szenvedett, ezért a 17.
században újjá kellett építeni.
Ehhez Borsod vármegye 10 forint
hozzájárulást nyújtott. Egy 1639-bõl
fennmaradt egyházlátogatási jegyzőkönyv
említi akkori papját, Dobroviczay
Ferencet. Az 1600-as
évek második felében a helyi birtokosok
közül a Hatvani és a Pápóczy
család az egyház bőkezű támogatói
voltak: pénzzel és olykor kegytárgyak vásárlásával
segítették a hitéletet. Az ellenreformáció
csúcsán, az 1670-es években az itteni lelkész
és a közösség sem kerülhette el az üldöztetést.
A reformátusok iskolát is létesítettek,
talán már a 17. század elején.
Szerencsére 1745-tól szinte
hiánytalanul fennmaradtak az egyházi anyakönyvek,
amelyekben sok érdekes adat található a
gyülekezet és a falu múltjával kapcsolatban:
például összeállítható belõle a lelkészek
és a tanítók névsora, megtudhatjuk, mikor
pusztítottak járványok, kik voltak itt a
jelesebb személyiségek stb. Különösen értékesek
a községünk nagy szülöttére, Izsó
Miklósra és családjára vonatkozó
bejegyzések.
A templomot 1774-ben nyugat
felé bővítették, mert már szűknek bizonyult
az időközben megnövekedett (akkoriban több
mint 900 fot számláló)
lakosság számára. A 19. század
elejére az épület rossz állapotba került,
ezért az egyházi gyűléseken időről időre
felmerült egy új templom építésének a szükségessége.
A szerény anyagi lehetőségek miatt azonban
erre sokáig nem kerülhetett sor.
De az 1850-es évek végén
már nem lehetett tovább halogatni a dolgot,
mert a templom összedőléssel fenyegetett.
Demeter András lelkész
a presbitérium és a magasabb egyházi hatóságok
felhatalmazásával Kirner Eduárd
poprádi (Szepes megye) építőmesterrel állapodott
meg a tervek és a költségvetés elkészítéséről,
valamint a kivitelezésről. Hozzá is láttak
a munkához, úgy, hogy a régi, düledező templom
egyelőre használatban maradt, az új, nagyobb
épület ezt körülvette. Egy, a Vasárnapi
Újság című pesti hetilapban 1861-ben
megjelent tudósítás arról ír, hogy
a falak már magasra emelkedtek, s a régi
templom úgy áll közöttük, mint egy tokban;
de az építkezés éppen szünetel, mert elfogyott
a pénz. 1864-ben azután
kénytelenek voltak lebontani ősi templomukat
a disznóshorvátiak. A korabeli feljegyzés
szerint a szomorú eseményen a lelkész "búcsúszavai
hatása alatt az egész gyülekezet fájdalmas
könnyekre fakadt".
Az új templomot csak hosszú idő múltán,
1879-ben szentelték fel,
de még ekkor sem volt kész teljesen, mert
a torony csonkán maradt. Végre 1896-ban
ez is felépült, és elnyerte mai
alakját a templom. 1928-ban
nagyobb renoválást végeztek rajta. Az 1990-es
években többször tatarozták, javították
kívül-belül egyaránt. 1996-ban tornya
egy új haranggal is gazdagodott.
A község nevezetes szülöttei egykor a gyülekezet
tagjai voltak: Szeremlei Gábor
(1807-1867) ref. lelkész, filozófus, sárospataki
kollégiumi tanár, tankönyvíró; Izsó
(Itso) Miklós (1831-1875) szobrászművész,
a magyar nemzeti szobrászat megteremtője.
1826-27-ben rövid ideig itt élt Egressy
Gábor (1808-1867) színész és öccse,
Egressy Béni (1814-1851)
zeneszerző, szövegíró. Édesapjuk és bátyjuk,
idős és ifjú Egresi Pál
a falu lelkészei voltak, haláluk után mindkettőjüket
a disznóshorváti temetőben helyezték örök
nyugalomra. |
|
